...született Ady Endre, 1877. nov. 22-én. Személyében a XX. századi magyar líra vezéralakját ünnepeljük, de miért is tartjuk őt a korszak egyik meghatározó irodalmi szereplőjének? Hiszen tudunk mondani nála műveltebbet, szebben írót, kifinomultabbat nem egyet akár saját kortársai közül is. De hogy valaki ennyire élesen, ennyire tisztán lásson mind kora politikai viszonyait tekintve, mind a magyar lélektan jellegzetességeit illetően, olyan nemigen fordult elő azóta sem a magyar líratörténetben.
VIGYÁZAT! A POSZT TOVÁBBI RÉSZEIBEN ERŐSEN SZUBJEKTÍV TARTALMAK FORDULHATNAK ELŐ!
A rengeteg jellemvonása és költészeti témája közül, amely közel áll hozzám, most csak az egyik személyes kedvencemet emelném ki. Szinte már sablon, de általában úgy jellemezzük őt, hogy egyszerre európai és magyar, egyszerre nyugati és keleti, egyszerre nemzeti és baloldali - ez az a fajta gondolkodásmód, az a fajta egyensúly, amit sokan képtelenek megtalálni, vagy egyáltalán csak megérezni is életük során. Ady megtalálta ezt - és ezzel együtt saját hangját is, amely az 1906-os Új versek kötetből robban ki elsőként. Bár sokak szerint ezt a sikert megismételni nem lehetett, tény, hogy a költő haláláig a korabeli magyar irodalom megkerülhetetlen vezéralakja lesz, még ellenlábasai sem képesek nem észrevenni őt. Már akkor érezhető, hogy Ady olyan mélységben újítja meg lényegében a teljes magyar közgondolkodást, hogy még azok is kénytelenek bizonyos mértékben az ő retorikáját használni, akik nem szimpatizálnak vele sem emberként, sem költőként (lásd pl.: Kosztolányi: Az írástudatlanok árulása - különvélemény).
Én nagyon sok mindent köszönhetek Ady Endrének, azonban a legfontosabb az összes közül, hogy ő volt az első, aki igazán bebizonyította számomra, hogy igenis lehet kategóriáktól, skatulyáktól, csoportnyomástól mentesen élni és gondolkodni. Nem könnyű, de lehet. Hogy sokszor a vagy helyett az és az, ami működik, hogy igenis normális dolog az, ha az ember szereti a hazáját, de közben látja annak hibáit és nem hajlandó elnézni azokat, hogy a szemellenző sokszor jobbról és balról is ott van, de nekünk magunknak nem muszáj feltennünk, ha nem akarjuk. Így ugyan két oldalról kapjuk a sarat, de ezt vállalni kell. És hogy a gondolkodó embernek képesnek kell lennie egyensúlyt tartani ellentétes dolgok között is. Sőt, talán kötelessége is.
Amikor az életemben ezek a dolgok elsőként merültek fel, ezek a kérdések először kezdtek kínozni, Ady volt az, aki a leginkább képes volt támpontot adni. Enélkül talán a mai napig nem lettem volna képes teljesen megválaszolni őket, nem az lennék, aki vagyok most. Az a minimum tehát, hogy hálás vagyok ezért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése