2014. január 25., szombat

Az írek és az ő-zés, de hát hogy gyün ez ide?

Megnéztük tegnap moziban a Philomena - Határtalan szeretet c. szinkronizált filmet. Nem volt rossz, de most nem ezért írok. Volt a filmben egy jelenet, amikor az újságíró és Philomena Írországba utaznak, megkeresni a hölgy elveszett fiát. Nem járnak sikerrel, és az estét egy ír kocsmában töltik. Fontos elmondani, hogy ez a jelenet az ír vidéken játszódik, egy kisvárosban/faluban. Nos az újságíró beszédbe elegyedik a kocsmárossal, és ez az a pont, amikor leesett az állam. A szinkronban ugyanis úgy oldották meg az ír akcentus megjelenítését, hogy a létező összes magyar nyelvhelyességi hibát és sztereotip akcentust beleépítették a kocsmáros (és felesége) beszédébe. Volt "oszt", "gyütt", ő-zés, a teljes skálát sikerült felvonultatni. Ennek eredménye egy iszonyatos képzavar lett, kapásból mindenkinek az ugrott be, hogy ugyan miért is ő-zik egy vidéki ír kocsmáros, miközben a Guiness-t csapolja (ráadásul szinkronszínészként érezhetően erőlködött a szerencsétlen, hiszen az ő idiolektusa nyilván nem ez), másrészt meg ha már ő-zik, akkor miért hallani más akcentust is a beszédében, hiszen tudjuk mi, hogy lesz még London magyar falu, de azért ez egy kicsit talán mégis sok, hogy valahol a zöld szigeten Hódmezővásárhely környéki tájnyelven beszéljenek... 

Pár évtizedig az volt az általános gyakorlat a magyar szinkronban, hogyha egy szereplőt műveletlen/bunkó/provinciális színben kívánnak feltüntetni a vásznon, akkor ezt ő-zéssel oldják meg. Ezt az oldalát vizsgálva a dolognak külön öröm, hogy nemes hagyományaitól továbbra sem hajlandó elszakadni a magyar szinkron. Azt már sikerült elérni, hogy Szegeden kábé senki nem beszél már így, hiszen ez ugye "helytelen", ami miatt szégyelljük is magunkat rendesen, de látom, attól még a keresztes hadjárat nem állt meg. Pedig én már kezdtem azt hinni, hogy ezen egy ideje túlléptünk. A jelek szerint túl optimista voltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése