Én sajnos olyan vagyok, hogy amikor hősiességről van szó, akkor mindig húzom kissé a számat. Ez biztosan azért (is) van, mert történelemmel is foglalkozó emberként sokszor tapasztaltam, hogy azok az erkölcsi kategóriák, amelyeket gyermekkorban még olyan tisztának és megingathatatlannak érzünk, sokszor jóval árnyaltabbak, és a "hős", a "gyáva", vagy akár a "hazaáruló" sem feltétlenül mindig az, aminek látszik. Emiatt hajlamos voltam kissé túlzásba vitt, túlértelmezett cinizmussal egy időben azt hinni, hogy hősök valójában nincsenek is, akiket pedig mégis annak hiszünk, azoknál elég lenne csak kissé megkaparni a felszínt, és máris kiderülne, mi húzódik a háttérben.
Nos, ehhez képest idén két olyan regényt is olvastam, amelyek egyesével is elegendők lettek volna, hogy meggyőzzenek a fentiek ellenkezőjéről. Az egyik, az ismertebb Hemingway Az öreg halász és a tenger-e, a másik Čapek Az első csapat-a.
Számomra mindkét regény a hétköznapi hősiességről szól, természetesen mivel mindkét szerző zseni, a regények pedig mesterművek, mindkettőben megvan a kellő ív, mindkettő a lehető legközelebb hozza a befogadóhoz a két főhőst, Santiagót, az öreg halászt és Standát, az ifjú vájárt és - bár ez személyes - mindkettőnél érezhető valami balsejtelem, a tragédia előszele, amely végül egyik esetben sem következik be.
Az öreg halász és a tenger klasszikus, sokak által ismert történet, ezzel szemben Az első csapat méltatlanul mellőzött remekmű, amely azóta kissé szívügyemmé is vált, már ami a népszerűsítését illeti. Még kihívást is indítottam e célból a molyon. Soha korábban a regényről nem hallottam, egyetlen tanulmány, egy árva sor sem utal arra sehol, hogy ez tényleg akkora remekmű lenne, mint én gondolom, de ez engem nem érdekel, sőt, annál jobb, tökéletesen meg vagyok győződve az igazamról. Kicsit részletesebben itt írtam a regényről, nagyon ajánlom mindenkinek.
Hősök pedig igenis léteznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése