2013. december 23., hétfő

Tíz mondatban - Dino Buzzati: Tatárpuszta

"Miután tisztté avatták, Giovanni Drogo egy szeptemberi reggel útnak indult a városból első állomáshelyére, a Bastiani Erődbe."

1. Sok mindenre emlékeztetett a regény: a Száz év magány, a Varázshegy, az Ingókövek egyaránt eszembe jutott olvasás közben, elsősorban az idő- és térkezelési módszer miatt. 

2. Az Erőd elzárt, környezetéből, a világból, térből és időből egyaránt kiemelt, misztikus hely, ahol nem érzékelni az idő múlását. 3. Ezt a szerző olyan módszerrel ábrázolja, amely Thomas Mannéval rokon: csak jelzi az évszakok váltakozását, s csak mellesleg említi meg, egy mondat állítmánya huszadrangú kiegészítésének kiegészítéseként, hogy egyébként már tizenöt év is eltelt a kezdet óta. 4. Vagy: "azóta mindenkit előléptettek" - amely ismét hosszabb időintervallum elteltére enged következtetni. 5. Itt nem telik az idő, gondolnánk elsőre, pedig de, csak kevésbé szembetűnően.


6. Különös világot teremt Buzzati, amely önálló, kerek, lezárt univerzum, és aki egyszer idekerül, menthetetlenül foglyává is válik annak, szabadulni csak kevesen képesek. 7. Ebbe a keretbe helyezi bele az eltékozolt, minden teremtőerőt, értéket nélkülöző emberi élet allegóriáját, a céltalanná válás folyamatának ábrázolását a szerző. 8. A várakozás regénye ez - a céltalan, értelmetlen, mégis újra és újra megújuló várakozásé. 9. Élethazugságra épül a főbb szereplők karaktere egytől egyig, önnön fásultságuk, saját lelki mocsárba süppedésük igazolására szolgál pusztán a  vakhit, mellyel a "támadást" várják, hogy egy dicsőbb, emberibb élet lehetőségét nyújtsa nekik, még ha ez a halál lehetőségét is jelenti számukra.

10. A szemünk előtt lassan őrlődik fel Drogo, a regény antihőse, s ha érzünk is valamiféle kesernyés szomorúságfélét, az sosem manifesztálódik igazán, mert minket is elfog a rezignáltság, mely a regény világából lassan kúszik fel elménkben, tompa zsibbadássá válik, s ha éreznénk is némi bágyadt tiltakozást, meg is értenénk a veszélyt egy homlokránc erejére - az egészből nem marad más, mint egy gombóc a torkunkban, egy cinikus mosoly, és annyi, hogy "Milyen szépen süt a nap.".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése