Valamiért az emberek egy bizonyos része egyszer csak, az élete egy bizonyos pontján - általában egy film hatására - úgy dönt, hogy onnantól kezdve ő egy másik kultúráért rajong. Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az, amikor gyakorlatilag ezt pár hónap alatt a mimikri szintjére fejleszti, és kitalálja, hogy ő tulajdonképpen oda is tartozik, annak a kultúrának a szerves része, régi identitását teljesen félredobva, már viccesebb, de talán még elnézhető. Én legalábbis elnézem. De amikor mindezt egy film, vagy egy éppen aktuális divathullám hatására teszi, na azt azért nehéz kibírni nevetés nélkül. Pláne, amikor elkezd magának ennek megfelelő ősöket keresni, mi több, vérvonalat gyártani (!). (true story)
Biztos sokan emlékeznek rá, hogy például a kilencvenes években mindenki hirtelen a skót kultúrát kezdte majmolni (főként a Rettenthetetlen hatására). Aztán voltak a wannabe-japánok (Az utolsó szamuráj, Kill Bill stb.), a raszták, most éppen a görögök divatolnak (300), vagy a bármilyen északiak, a lényeg, hogy borongós és lehetőleg vikinges legyen (A tetovált lány, svéd krimis hullám stb.). Persze említhetnénk a németeket is, ebben az országban úgyis legalább száz éve divat izomból hasra esni, ha meghallja az ember azt a szót, hogy "német". És akkor a mélymagyarkodókról még nem is esett szó Persze, most itt lehetne a kultúrasszimilációs vonzerőt, a gazdasági, geográfiai, szociológiai, médiapszichológiai, globalizációs tényezőket emlegetni, de ennek a posztnak nem ez a témája. (Ráadásul egyikhez sem értek a felsoroltak közül [sem], de psszt!)
Igazából csak annyi megjegyzésem lenne, hogy én a világ minden egyes kultúráját tisztelem legalább annyira, amennyire tőlük elvárom, hogy az enyémet tiszteljék, és szerintem sem kérdés, hogy minél több kultúrát megismerni igen hasznos. Mondom: megismerni. Borzasztóan visszatetsző azonban számomra, amikor valaki gyakorlatilag teljesen azonosul egy idegen kultúrával, teszi mindezt persze itthoni környezetben, hogy még nevetségesebb legyen. Valahogy fals és hamis az egész (és általában egyáltalán nem ártalmatlan), ellenpéldát még nemigen találtam. Szeretnék annyira toleráns lenni, hogy ez se zavarjon, de bizony zavar, nem is kicsit, annyira, hogy általában már azt sikerként könyvelem el, ha legalább az iróniámat sikerül ilyen esetek kapcsán a megfelelő szintre szorítani. Sajnos általában nem sikerül. Ennyit akartam mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése