Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét

Ennyit a kezdőmondat-mániámról. Ez ugyanis nem a kezdőmondat, de ha úgy alakul, hogy az semmitmondó, nekem az is megfelel, ha találok egyet, ami az egész regényt befogja. Itt ez egyértelműen sikerült

Valahogy én ezt főiskolán elsumákoltam, és most vált időszerűvé a pótlás. Most látom csak, mekkora hiba volt kihagyni: a regény egyértelműen az egyik kedvencemmé vált, szerintem még sokszor el fogom olvasni. Ezt írtam róla:

Az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam a diktatúrák és az emberi természet közötti kapcsolatokról, ennek erkölcsi kérdéseiről. A nyilas diktatúra napjai adják a cselekmény keretét, de ez szabadon behelyettesíthető bármi mással: kommunizmussal, nácizmussal, bármilyen olyan rendszerrel, amely zsarnokságra épít. A regény első jelentésrétegét tekintve négy kisember története ez, akikben közös, hogy csak "meg akarják magukat húzni", ki ilyen, ki olyan módon, egyszerűen túl akarnak élni. Nem akarnak ők beleszólni a politikába, egyszerűen csak át akarják vészelni a nyilas diktatúrát csakúgy, mint a történelem más viharait. Na persze ez lehetetlen. Hangsúlyosan az átlagember megtestesítői ők, de nem kezelhetők teljesen homogén csoportként: a könyvügynök lelkét erkölcsi bűnök terhelik, az asztalos istenfélő ember, a vendéglős kisebb alkukat köt a hatalommal, előrelátása már-már számítónak hathat. A szerző szándékának és pontos jellemábrázolásának köszönhetően természetesen Gyurica a legkevésbé szimpatikus eleinte, azonban később mégis ő tesz tanúbizonyságot a legmélyebb emberiességről.

Ezzel a regény egyben azt is megmutatja, hogy mennyire nem érvényesek azok az erkölcsi kategóriák, amelyekkel egyesek annyira szeretnek dobálózni. Ilyen például a "hazafi" és a "hazaáruló", a "gyáva" és a "bátor", vagy a "jó" és "rossz" ember fogalma. 

Aki egyébként kicsit is gondolkodó embernek tartja magát, annak életében legalább egyszer megfordul a fejében, hogy ezek azért sosem ennyire egyértelmű és könnyedén alkalmazható fogalmi kategóriák. Akinek ez sosem jut eszébe, annak pedig talán mindegy is.

A kocsmabeli párbeszédben kifejtett belső magtörténet Tomoceuszkakatitiről és Gyugyuról lényegében a regény fő cselekményének allegóriája. Érdekes megvizsgálni a rá adott reakciókat is: a négy szereplő mintha elbukna ezen az erkölcsi megmérettetésen (teszik ezt egyébként a lehető legőszintébb lélekkel), azonban a végső, igazi próbán mindannyian emberként vizsgáznak. Gyurica a leginkább, az ő áldozata csak akkor válik igazán, teljes mélységében érthetővé, ha képesek vagyunk beleképzelni magunkat az ő helyzetébe. Ha kizárólag az ő figuráját vizsgáljuk, akkor jó példát kapunk arra is, hogy sokszor nem (csak) azok az igazi hősök, akiknél ez első ránézésre is teljesen egyértelmű, és nem ismerhetjük mások tetteinek mozgatórugóit, még akkor sem, ha közelről ismerjük őket. Gondoljunk csak arra, mit terjesztenek Gyuricáról közvetlen környezetének tagjai is, és hogy ő miért is nem igyekszik cáfolni ő ezeket a rágalmakat.

Ezt a tételt egyébként - ironikus módon - pont a fényképész fogalmazza meg saját, hamisan értelmezett hősiességének, emberiességének lázas víziója közepette:

"És így szóltok: mennyi szenvedést vállalt vak szemeink előtt, anélkül, hogy értettük volna…"

Magára érti, de mi tudjuk, ez a mondat valójában a történet leghumánusabb, legnagyobb áldozatot és szenvedést vállaló karakterét jellemzi, azt, aki saját lelki épségét, saját erkölcsi tisztaságát, és - hosszú távon valószínűleg - saját elmeállapotának épségét áldozza fel másokért. A fényképész ezt a tételt természetesen saját gyávaságának álcázására, valamint saját cselekvésképtelenségének és tehetetlenségének palástolására használja fel. Ezt persze ő maga sem tudja.

A fentiek mellett az ellentétek regénye is ez: ellentét áll fenn a nyilasok képében megjelenő brutális hatalom és az ember közt, ellentét áll a naivan elképzelt hősök és a sokszor ismeretlen igaziak között, továbbá a fényképész és a többiek között, és még sorolhatnám.

A regény humánumábrázolását és az emberi értékek melletti határozott kiállását tekintve az irodalom legnagyobbjai közé tartozik, a hősiesség bemutatását tekintve pedig azon kevesek közé, akik egyáltalán képesek ezt a fogalmat valódi jelentéssel megtölteni. Elég kevés ilyet olvastam életemben, talán ha összesen tízet. Ez köztük van.

A történet, a benne megjelenő kérdések, az olvasóból kiváltott önkéntelen reakciók egyrészt roppant intenzívek, másrészt különösen aktuálisak ma, egy olyan korban, amely bizonyos tekintetben pont egy olyan végkifejlet felé halad, amely a regény világában már beteljesedett.

Tíz mondatban - A négyszögletű Kerek Erdő

"Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság."

1. Lázár Ervin meséjét tízéves korom körül olvastam utoljára. 2. Tipikusan olyan történetről van szó, amelynek konnotációját csak felnőttkorban fedezheti fel az ember. 3. Persze gyermekként is imádtam, de ezúttal azokat az apróságokat is észrevettem, amelyeket akkor még lehetetlen lett volna. 

4. Nagy kedvenc például a közveszélyes munkakerülés miatt akcióba lépő erdei rendőrség a maga tipikusan buta rendőreivel. 5. Ebből a részből azonnal kihallható a szocializmus finom kritikája, csakúgy, mint a belső ellenségkeresésnek áldozatul eső Dömdödömről szóló részből, akinek egyetlen hibája, hogy nem hisz a rafinált Zordonbordonnak, aki a nemlétező pomogácsok támadásával ijesztgeti az erdő lakóit. 

6. A másik elgondolkodtató rész a diktátori szerepkörben feltűnő Zordonbordon története, aki megtiltja az erdőben a bukfencet. 7. A bukfenc megtiltása a diktatúrák értelmetlenségének allegóriája, a lakók összefogása - melynek köszönhetően mindenki bukfencezni kezd - pedig az összefogás, a zsarnok legyőzése egyetlen útjának szép példája. 8. Kár, hogy a valóságban ez olyan nehezen megy.

9. Természetesen kiemelhető lenne a fentieken kívül még sok minden, mint például Lázár Ervin zseniális humora, a rengeteg nyelvi játék, a történetekben rejlő fantázia stb. 10. Felnőttként éppúgy ajánlott olvasmány, mint gyerekként.

Egy vezér gyermekkora

Az Egy vezér gyermekkora most így utólag sokkal fontosabb olvasmánynak tűnik számomra, mint azt előtte gondoltam volna. Megjelennek benne a legfontosabb egzisztencialista gondolatok, az önmagát definiálni próbáló főhőssel, aki ezen igyekezetében kudarcot kudarcra halmoz, s már odáig jut el, hogy ő tulajdonképpen nem is létezik. Csak ezek után fordul a fasizmus felé, a fasizálódó Franciaországban megtalálva ezzel nem önmagát, de egy olyan képet, amelyet mások alakítanak ki róla. Ez végre valami biztos, végre valami kapaszkodó az életben. Ehhez azonban ez kell, hogy egyénisége megsemmisüljön. Ennek megtörténtét maga mondja ki, mikor arról elmélkedik, hogy ő nem is létezik tulajdonképpen. Jól jellemzi ez a diktatúrák lélektanát is, ahol az egyénnek szinte meg kell semmisülnie ahhoz, hogy a közösségben, a tömegben feloldódhasson. Ez a feloldódás egyébként nagy megkönnyebbülés Lucien számára, innentől maximálisan úgy is viselkedik, ahogy azt mások elvárják tőle. Nem boldog, ezt tévedés lenne kijelenteni. Megkönnyebbült csupán. Nem kell többé magával foglalkoznia, nem kell belső világát elemeznie, s ekkor már azt is kijelenti, hogy a befelé fordulás a „legveszélyesebb tévelygés” az összes közül. Mielőtt a szélsőjobb vonzáskörébe került volna, egészen másként gondolta… igen, így működnek ezek a dolgok, ha elfogadjuk, ha nem.

Ready Player One

Azt sejtettem, hogy szórakoztató regényről van szó, de hogy ennyire lendületes olvasmány lenne, azt nem is gondoltam volna. Angolul olvastam, így a geek-szaknyelv teljes mélységében feltárulkozhatott előttem, de úgy tudom, a magyar fordító is kitett magáért.

Alapsztori

2044-et írunk, a világ kiégető disztópiává vált. Ennek megrajzolásánál tulajdonképpen nem tett mást a szerző, mint fogta a jelenleg is működő gazdasági-társadalmi-politikai viszonyokat, és meghosszabbította őket. Olvashatunk célzást a gazdasági válságra, amelyre "mindenki azt hitte, hogy hamar véget ér", és természetesen a túlnépesedés is megjelenik, mint a bajok egyik fő okozója, aminek következtében a nyersanyagok vészesen fogyóban vannak. Mivel a világ nem egy túl vidám hely, és mivel látszólag semmi esély a megmentésére (erre később visszatérek), az emberek egy globális virtuális szimulációba, az OASIS-be menekülnek.

Virtuális valóság - maximumra tekerve

Az OASIS amellett, hogy menedéket nyújt az embereknek a valódi világból, lehetőséget nyújt arra is, hogy egészen más életet éljenek, ha akarják, másik testben is, így lehetőségük van egy teljesen új személyiséget kitalálni maguknak, amely pozitívumai mellett (Aech) akár problémás is lehet, hiszen ha eszetlenül használja valaki, óriási csalódás érheti, ha a valódi világban kell találkoznia azokkal, akikkel az OASIS-ben kapcsolatba került. Ezért (is) törekszik mindenki a valódi kilétét titkolni, és gyakorlatilag teljesen elválasztani valódi életét avatarjának életétől.

Érdekes, hogy amikor ilyen bezárkózós, képzeletbe menekülős történettel találkozunk, az író mindig érezteti némileg, hogy ez nem természetes, ennek milyen komoly veszélyei vannak stb. Sőt, sokszor a cselekménynek is ez a lényege (Mátrix), itt azonban ez nem így van. Az OASIS abszolút pozitív, külön érezni, hogy bizonyos részeknél szándékosan el is időzik a szerző, ecsetelve a benne rejlő lehetőségeket és hasznot (oktatásról szóló rész). El kell ismerni, ez valóban az oktatás (eléggé távoli) jövője lehet:

MY AVATAR’S EYES slid open, and I was back in my World History classroom. The seats around me were now filled with other students, and our teacher, Mr. Avenovich, was materializing at the front of the classroom. Mr. A’s avatar looked like a portly, bearded college professor. He sported an infectious grin, wire-rimmed spectacles, and a tweed jacket with patches on the elbows. When he spoke, he somehow always managed to sound like he was reading a passage from Dickens. I liked him. He was a good teacher.

Of course, we didn’t know who Mr. Avenovich really was or where he lived. We didn’t know his real name, or even if “he” was really a man. For all we knew, he could have been a small Inuit woman living in Anchorage, Alaska, who had adopted this appearance and voice to make her students more receptive to her lessons. But for some reason, I suspected that Mr. Avenovich’s avatar looked and sounded just like the person operating it.

All of my teachers were pretty great. Unlike their real-world counterparts, most of the OASIS public school teachers seemed to genuinely enjoy their job, probably because they didn’t have to spend half their time acting as babysitters and disciplinarians. The OASIS software took care of that, ensuring that students remained quiet and in their seats. All the teachers had to do was teach.

It was also a lot easier for online teachers to hold their students’ attention, because here in the OASIS, the classrooms were like holodecks. Teachers could take their students on a virtual field trip every day, without ever leaving the school grounds.

During our World History lesson that morning, Mr. Avenovich loaded up a stand-alone simulation so that our class could witness the discovery of King Tut’s tomb by archaeologists in Egypt in AD 1922. (The day before, we’d visited the same spot in 1334 BC and had seen Tutankhamen’s empire in all its glory.)

In my next class, Biology, we traveled through a human heart and watched it pumping from the inside, just like in that old movie Fantastic Voyage.

In Art class we toured the Louvre while all of our avatars wore silly berets.

In my Astronomy class we visited each of Jupiter’s moons. We stood on the volcanic surface of Io while our teacher explained how the moon had originally formed. As our teacher spoke to us, Jupiter loomed behind her, filling half the sky, its Great Red Spot churning slowly just over her left shoulder. Then she snapped her fingers and we were standing on Europa, discussing the possibility of extraterrestrial life beneath the moon’s icy crust.

Ezért is éreztem végig, hogy egy igen különleges "utópia a disztópiában"-megoldással dolgozik a regény, melyben a külső burok a valódi világ 2044-ben, míg a belső, a tökéletes az OASIS.

A hideoutban

Ettől függetlenül bizony fut egy nagyon halvány szál a történetben, melyet igazából csak Ogden, illetve helyenként Art3mis célzásai éreztetnek, miszerint a világ helyzete azért is ilyen, mert már senki sem törődik azzal, hogy jobbá tegye. Ez pedig az OASIS hatásának is betudható: emberek milliói élnek totálisan a virtuális valóságba zárkózva, hónapokig, évekig ki sem mozdulva szobájukból. Így, a tenni akarás totális hiányával nyilván nem is fog soha megoldódni a helyzet. Erre épül rá a végén Halliday célzása, amikor megmutatja Parzivalnak a gombot, amely képes a teljes OASIS-t törölni. Ennél többet nem tudunk meg, a regény nyitva hagyja a kérdést, mit tesznek a győztesek a kezükbe került hatalommal, de ez a halvány szál azt érzékelteti, hogy ha meg akarják menteni a Földet, el kell pusztítaniuk az OASIS-t, hogy felszabadítsák az emberi energiákat. Ezt támasztja alá Halliday monológja is a végén, amikor azt meséli Parzivalnak, hogy mekkora hiba a virtuális valóságba menekülni, hiszen a valódi boldogság csak a valóságban létezhet. Ez kicsit talán bugyután hangzik, de a regény üzenetéhez mindenképp hozzátartozik.

A narratíva

Az elbeszélés egyes szám első személyű, így kétségünk sem lehet afelől, ki a főszereplő a történetben, és az is világos többé-kevésbé, mi lesz a végkimenetel. Ez azonban semmit nem von le a regény értékéből, sőt. A "világon belül megalkotott világ", azaz az OASIS tökéletesen zárt rendszer, emiatt sehol sem inkoherens, de kellő szabadság és lehetőségek is jellemzik, amely fontos, hiszen így tényleg "bármi megtörténhet", de mégis bizonyos szabályok között, egyszóval nem burjánzik túl a történet, miközben a fantázia szárnyal.

Egy cselekményszál - Halliday, Ogden és az OASIS története - párhuzamosan fut a valóban megtörtént múltbéli eseményekkel. A '80-as években indul, és egészen napjainkig teljesen valószerűen fut, és valamikor a mi közeljövőnkben válik annyira dominánssá, hogy teljesen átalakítja a jövőt (azaz a regény közelmúltját és jelenét). Ez az OASIS létrejöttének története. Semmiképpen nem mellékszál, nagy jelentősége van a regény szempontjából.

Hatások

Halliday alakja különben roppant érdekes, Cline valószínűleg sok karakterből gyúrta össze. Világosan felismerni pl. Bill Gates, Steve Jobs, vagy bármely tetszőleges geek ismerősünket benne. Ilyen értelemben a regény erőteljesen épít szépirodalmi és filmművészeti hagyományokra éppúgy, mint a '80-as, '90-es és 2000-es évek popkultúrájára.

GOING OUT IS HIGHLY OVERRATED - JAMES HALLIDAY

Van itt minden: Mátrix, World of Warcraft, EVE online, vagy éppen bibliai motívumok, Gilgames, Odüsszeia, görög mitológia újragondolva egy 21. századi geek fejével, megfejelve konkrét és kevésbé konkrét utalásokkal a teljes filozófiatörténet tekintetében.

Az egyik legérdekesebb pl. ez a rész:

AA 241:87—I would argue that masturbation is the human animal’s most important adaptation. The very cornerstone of our technological civilization. Our hands evolved to grip tools, all right—including our own. You see, thinkers, inventors, and scientists are usually geeks, and geeks have a harder time getting laid than anyone. Without the built-in sexual release valve provided by masturbation, it’s doubtful that early humans would have ever mastered the secrets of fire or discovered the wheel. And you can bet that Galileo, Newton, and Einstein never would have made their discoveries if they hadn’t first been able to clear their heads by slapping the salami (or “knocking a few protons off the old hydrogen atom”). The same goes for Marie Curie. Before she discovered radium, you can be certain she first discovered the little man in the canoe.

Ezt most talán nem részletezném, mindenki gondolja tovább kedve szerint.

"Glitches"

Akármennyire is koherens a regény világa, egy pár bökkenőt észrevettem. Pl. mikor Wade "meghal" a robbantásos merényletnek köszönhetően, a Sixereknek tudnia kellene, hogy mégsem sikerült megölni, hiszen a neve nem tűnt el a Scoreboard-ról. Amikor ugyanis Daito meghal, az ő neve azonnal eltűnik - tehát fel kellett volna, hogy tűnjön, hogy a merénylet sikertelen volt.

A másikat akkor figyeltem meg, amikor Wade álnéven "behatol" az IOI központjába, és megfogalmazza félelmét, miszerint ha nem működnek a vásárolt hackerkódok, ő bizony örökre itt ragad. Pár oldallal később, amikor elhatározza, hogy hamarabb elmenekül, mint tervezte, utal arra, hogy egyébként is beállított egy időzített átutalást 5 nappal későbbre, ami lehetővé tenné, hogy tartozása törlődjön, tehát megszabaduljon.

Műfaj

Elsősorban próbatételes kalandregényről beszélünk, talán műfajának egyik legjellegzetesebb darabjáról a legújabb kori irodalmat tekintve. Több azonban a regény, mint egyszerű szórakoztató olvasmány, rengeteg értelmezési lehetőséggel, amelyek közül csak egy az én személyes kedvencem: ha úgy olvassuk a történetet, szólhat akár a diktatúraellenes küzdelemről is, az általános emberi szabadságvágyról, a reményről, a totalitárius rendszerek ellen szavát emelő hősökről is. A fasiszta, hatalomra törő rendszert itt az IOI jelképezi, aki el akarja venni a szabad gunterektől azt, ami az OASIS lényegét alkotja: a szabadságot és a demokráciát. Igen, demokráciát, hisz az OASIS elsősorban demokratikus: mindenki számára bármikor hozzáférhető és ingyenes. Ezt veszélyezteti az IOI, és ezt védik a szabad gunterek.

A regény végkicsengése mindenképpen pozitív ebben az értelemben is, és reményt is ad: azt is üzeni, hogy hiába a sötét jövő, hiába a végveszélybe került bolygó, az emberből sosem, még itt sem veszik ki a szabadság szeretete, és az erő, hogy ha kell, tegyen is érte.