My 2 cents - még egyszer a nyelvvizsgakérdésről

Nem áll szándékomban senkit sem megbántani, de egyszerűen nevetséges ez a felhajtás, amely a diplomához szükséges nyelvvizsgát övezi most már évek óta. A menü általában ugyanaz: töröljék el, legyen elég az alapfok, adják ki anélkül is a diplomát stb. Ráadásul a Magyar Szülők Országos Egyesülete is (tényleg, nekik amúgy mi közük van a felsőoktatáshoz?) is igazságtalannak tartja (!) a diplomához szükséges nyelvvizsga követelményét (ami ugye elég nyomós érv, hiszen komoly szakmai testületről van szó, íme egy link azoknak, akik elfelejtették volna, kik is ők). És most itt a legújabb Diplomamentő program, vagy mi, na persze, választási év van, el ne felejtsük. 

Azokkal a hallgatókkal tulajdonképpen nincs is baj, akik legalább beismerik, hogy az, hogy nincs nyelvvizsgájuk, elsősorban az ő hibájuk. 2014-ben, az internet korában ezt elég nehéz is lenne másra fogni, mint magunkra, ráadásul egy felsőoktatást elvégezni képes emberrel szemben az autodidaxis követelménye egyébként is minimum elvárható. A gond tehát azokkal van, akik ahelyett, hogy magukba néznének, harcosan az asztalt verik, hogy de tényleg, minek is ez a nyelvvizsga, mekkora szemétség már szegény hallgatóktól még ezt is kérni, ugyebár.

Én tényleg nem értem, hogyan tarthatja magát értelmiséginek az, aki képtelen legalább egyetlen élő idegen nyelvet legalább középszinten megtanulni. Pláne ha bölcsész. Most én nem a sok nyelven beszélő-író-fordító Kosztolányik meg Babitsok mércéjének való megfelelésről beszélek, de azért valahol mégis az ő utódaik lennénk, vagy mi a szösz. Arról nem is beszélve, hogy vajon mennyire lehet komolyan venni azt a tudományágat (humán, reál, ilyen értelemben mindegy), amelynek művelője megteheti, hogy nem beszél idegen nyelvet, tehát nem olvas idegen nyelvű szakirodalmat sem, azaz nem tájékozódik magyar nyelvű forrásokon kívül semmi másból. Ennyi erővel akár magukra is hegeszthetik a konzervdoboz tetejét belülről, aztán ennyi, legalább a naptárt sem kell többet áthajtani, megállhatnak ott, ahol vannak, 2014-ben. Vagy egy kicsivel még korábban, hogy akkor már korrektek legyünk.

Mondjuk lehet, hogy a sok olvasnivalón (!) siránkozó bölcsészhallgatók (!!) után lényegében olyan nagyon meglepődni már nem is kellene semmin. Ezt a posztot is csak úgy leírtam, nagy az Isten internetje, elfér rajta ez is. Aztán majd lehet, hogy lefordítja valaki egyszer.

Halhatatlanul

Nem az alkaioszi strófa, nem az enjambement, nem az epikureista filozófia finom megnyilvánulása avat mesterművé egy verset, hiába akarnánk ezt hinni, tévedés. Ez mind mellékes, huszadrangú, a pátosz, a dagály, a sallang, és esetleg körítésnek, ha megfelel. De amikor egy kétezer éve halott római költő képes arra, hogy 2013-ban, egy vidéki szakközépiskolában, csütörtök dél körül, a tenyészbikák szaporításával foglalkozó dupla szakmai óra és a hetedik órai növénytan közé betuszkolt irodalomórán azt a reakciót váltsa ki egy kilencedikes lányból versfelolvasás után, hogy "Szép", na az tesz egy verset remekművé. A többi innentől nem érdekes. A többi csak irodalom.

A Görgey-kérdés története

És igen! Kilenc évnyi keresés után végre megszereztem!

El sem hiszem, hogy sikerült. Annyira régen keresem, hogy félig-meddig már le is mondtam róla... Igazából szerintem elég nagy baj, hogy a magyar történetírás egyik csúcsteljesítményét jelentő művét egész egyszerűen nem lehet megvásárolni. Kiadták egyszer valamikor a '30-as években, majd 1994-ben. És kész. Történészhallgatók generációi kapták kötelező olvasmányként, miközben hozzájutni - még könyvtárból is - igen nehézkes.

FIGYEL, KEDVES OSIRIS KIADÓ?

Amikor először elkezdtem olvasni, valamikor még 2005-ben, harmadéves koromban, azonnal elhatároztam, hogy megszerzem. Máig emlékszem a pillanatra: a fősuli büféjében, a TÁK-ban ültem estefelé egy őszi napon. Kávéztam - mint mindig - amikor elsőként kézbe fogtam a kikölcsönzött kötetet. Nekiálltam olvasni, miközben az este hatkor kezdődő világirodalom szemináriumra vártam, hát aznap nem mentem világirodalom szemináriumra. Annyira megtetszett, hogy miután rájöttem, hogy beszerezni majdhogynem lehetetlen, még az is megfordult a fejemben, hogy "elveszítem" a könyvtári példányt, majd örömmel kifizetem a bírságot. Na persze ez nem volt valódi opció, de jól mutatja, mennyire vágytam a kötetre.

Mikor elkezdtem tanítani, minden 11. osztálynak beszéltem a Görgey-kérdés történetéről, és különösen erről a könyvről. Mindig elmondtam, hogy aki segít nekem megszerezni ezt a könyvet, annak örökké hálás leszek. Hét évnek kellett eltelnie, mire egy kedd reggel a facebook-on kaptam egy üzenetet egy jelenlegi diákomtól, hogy megtalálták a könyvet: valaki feltette a bookline-ra antikvár példányként, előző este vették észre, mert korábban beállították az automata értesítést. Még aznap reggel megrendeltem a könyvet (majdnem elkéstem miatta), és pénteken már át is vehettem. Elmondani nem tudom, mennyire örülök neki.

Zseniális munka. Én először főiskolán olvastam a Történetírás története c. tantárgy vizsgájára Zakar tanár úrnál, és meg kell mondjam, azóta sem igen találtam olyan történelmi szakmunkát, amely egyszerre lett volna ennyire alapos, részletes, igényes, de közben szórakoztató is. A legnagyobb értéke a munkának – amellett, hogy módszeresen megsemmisíti az évszázados legendát, miszerint Görgey „áruló” volt – talán az, hogy a Görgey-kérdés történetét végigjárva megismertet minket a magyar politikai és közgondolkodás történetével, a magyar történetírás főbb alakjaival, a bal- és jobboldali történészek nézőpontjaival, mozgatórugóival és helyenként bizony emberi hibáival is. Aki alaposan meg akarja ismerni a szabadságharc, sőt a magyar hadtörténet egyik legnagyobb hadvezérének előéletét, tragikus megvádolását, majd ennek következményeit, mindezt úgy, hogy közben a XIX. századtól kezdve végigtekintheti a magyar történetírás történetét – annak nagyon ajánlom ezt a művet.

Talán Kosáry volt az első, aki megadta végre azt a tiszteletet Görgeynek, ami neki jár. Sajnos az ő alakja körüli viták még a mai napig sem jutottak nyugvópontra, a kérdés tehát azóta is önmagát írja tovább. Ennek ellenére a gondolkodó többség számára ma már világos, hogy az lenne a minimum, hogy megadjuk a tiszteletet Görgeynek. Ehhez pedig az első lépés a könyv elolvasása.

Sajnos nehezen lehet hozzájutni, mindössze két kiadása létezik, a legújabb 1994-ből. Én kilenc évig vadásztam rá, mire meg tudtam vásárolni antikváriumból. Egyértelműen könyvgyűjteményem egyik legértékesebb darabja.

Mindennapos olvasás?

Már egyszer kifejtettem máshol, hogy mi a véleményem ezzel a mindennapos testneveléssel kapcsolatosan. Nem lenne ez alapvetően rossz ötlet, ha adottak lennének a feltételek, de hát itt felénk ugye az a szokás, hogy először törvényben kötelezünk valakit valamire, aztán teremtjük meg a feltételeket hozzá, már ha egyáltalán. Most nem akarom kifejteni, hogy pontosan mennyi értelme is van a délután háromkor egymásra zsúfolódó osztályoknak, akik jobb híján lépcsőznek vagy az iskolát futkossák körbe, biztosan ettől lesz majd nekünk sokkal jobb a jövőben, én speciel őszintén hiszek benne.

Viszont eszembe jutott valami ennek kapcsán: a fenti mintára lehetne mondjuk mindennapos olvasást tartani. Egy könyvet szerintem minden gyerek tudna az iskolában tartani, amit éppen olvas, ezért mondhatjuk, hogy a technikai feltételek nem gátolnák a sikert. Nagyon egyszerűen úgy nézne ki a dolog, hogy minden gyerek leülne, és kötelező jelleggel olvasna egy órát. Na bumm, hát kábé ennyi. Mindegy mit olvasna, amit épp szeretne. Az iskolai könyvtárból válogathatna is. Aztán megbeszélhetnénk, ki mit olvasott, hogy tetszett neki, meg hasonló furcsaságok. Nem kellene hozzá még talán szaktanár sem. Nem kellene emellett plusz helyiség, tanári gárda, szervezés, eszközök, semmi. Lehetne közben enni-inni, kimenni vécére, hátradőlni, bármi. Ennek szerintem eléggé adottak a feltételei befektetés nélkül is. Meg azt hiszem, igény is volna rá, elnézve társadalmunkat.

Mi hiányzik hát?