Tíz mondatban - Dino Buzzati: Tatárpuszta

"Miután tisztté avatták, Giovanni Drogo egy szeptemberi reggel útnak indult a városból első állomáshelyére, a Bastiani Erődbe."

1. Sok mindenre emlékeztetett a regény: a Száz év magány, a Varázshegy, az Ingókövek egyaránt eszembe jutott olvasás közben, elsősorban az idő- és térkezelési módszer miatt. 

2. Az Erőd elzárt, környezetéből, a világból, térből és időből egyaránt kiemelt, misztikus hely, ahol nem érzékelni az idő múlását. 3. Ezt a szerző olyan módszerrel ábrázolja, amely Thomas Mannéval rokon: csak jelzi az évszakok váltakozását, s csak mellesleg említi meg, egy mondat állítmánya huszadrangú kiegészítésének kiegészítéseként, hogy egyébként már tizenöt év is eltelt a kezdet óta. 4. Vagy: "azóta mindenkit előléptettek" - amely ismét hosszabb időintervallum elteltére enged következtetni. 5. Itt nem telik az idő, gondolnánk elsőre, pedig de, csak kevésbé szembetűnően.

6. Különös világot teremt Buzzati, amely önálló, kerek, lezárt univerzum, és aki egyszer idekerül, menthetetlenül foglyává is válik annak, szabadulni csak kevesen képesek. 7. Ebbe a keretbe helyezi bele az eltékozolt, minden teremtőerőt, értéket nélkülöző emberi élet allegóriáját, a céltalanná válás folyamatának ábrázolását a szerző. 8. A várakozás regénye ez - a céltalan, értelmetlen, mégis újra és újra megújuló várakozásé. 9. Élethazugságra épül a főbb szereplők karaktere egytől egyig, önnön fásultságuk, saját lelki mocsárba süppedésük igazolására szolgál pusztán a  vakhit, mellyel a "támadást" várják, hogy egy dicsőbb, emberibb élet lehetőségét nyújtsa nekik, még ha ez a halál lehetőségét is jelenti számukra.

10. A szemünk előtt lassan őrlődik fel Drogo, a regény antihőse, s ha érzünk is valamiféle kesernyés szomorúságfélét, az sosem manifesztálódik igazán, mert minket is elfog a rezignáltság, mely a regény világából lassan kúszik fel elménkben, tompa zsibbadássá válik, s ha éreznénk is némi bágyadt tiltakozást, meg is értenénk a veszélyt egy homlokránc erejére - az egészből nem marad más, mint egy gombóc a torkunkban, egy cinikus mosoly, és annyi, hogy "Milyen szépen süt a nap.".

Történelmes-regényes

Szóval Sophie kérte, hogy írjak össze egy listát 10 olyan történelmi regényből, amelyeket szívesen ajánlanék bárkinek. Sajnos egyébként is imádok listákat írogatni, szóval fejben azonnal kész is voltam (egy körülbelül 30 címből álló listával), épp csak a megszövegezéssel vártam eddig. Na meg a lista redukálásával. Egyébként ha már történelmi regény, akkor mertem szabadon kezelni ezt a kategóriát, és nem feltétlenül ragaszkodtam a hagyományos történelmi regény műfajába sorolt művekhez. Számomra az a történelmi regény, amelyben a történelmi környezet a cselekmény alakulása szempontjából érezhetően meghatározó, ennek megfelelően válogattam. Ja, és persze a szépirodalom nálam most is ütötte a ponyvát, ha választani kellett.

A nagyon ismerteket most kihagytam, nem hiszem, hogy bárki is komolyan megkérdőjelezné az Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai létjogosultságát a listán. Remélem, senki nem veszi rossz néven a "mellőzést".

Sorrendet ezek között én már nem állítanék fel, hiszen a maga módján mind remekmű, felesleges tovább osztályozgatni őket. Mivel azonban valamiféle szervező elv mégis kell, így most a bennük megjelenő történelmi korok alapján állítom őket időrendbe. Emellett sajnos muszáj legalább egy pár mondatos indoklást is írnom hozzájuk, mert egyszerűen nem bírom ki. Íme.

Ókor

Kosztolányi Dezső - Nero, a véres költő

Ez az ember mindegy, mit ír, mindig tökéletes. Regény, vers, novella, esszé, levél, bevásárlólista, vagy a tejfölös öntet receptje - mind vegytiszta szépirodalom.

Középkor

Eidzsi Josikava - Muszasi

Tíz-tizenkét éves korom körül olvastam el mind az öt kötetét. Ha valaki meg akarja ismerni a japán gondolkodásmódot, a civilizáció gyökereit, ezt vegye elő elsőként. Aztán jöhet a többi.

James Clavell - A sógun

Ugyanaz, mint az előbb, csak európai szemszögből. Ez viszont nem szépirodalom, "csak" szórakoztató. De legalább nem is kicsit.

Makkai Sándor: Táltoskirály/Sárga vihar

Tatárjárás és IV. Béla mint téma, részletgazdag, lendületes, magával ragadó olvasmány. Szórakoztató irodalom, ez is a javából.

Randall Wallace: Rettenthetetlen

A film lett híres, de a regény sem akármi. A film sztorijának variánsa amúgy, kiegészítésekkel, pár csavarral. A hangulat megvan, más eszközökkel ugyan, de a regény is megteremti a légkört.

Újkor

Jókai Mór - Az új földesúr

Zseniális. Méltatlanul elhanyagolt műve Jókainak, na persze ha valakinek ennyi remekműve van, akkor ez előfordul. A szabadságharc leverése és a kiegyezés közti időszak kiegyezéspárti szemszögből íródott, iróniával, rengeteg humorral átitatott regénye, amelyben az osztrákokkal szembeni dacos morgást már a békülékeny hangnem váltja fel. Ha valaki arra kíváncsi, hogyan lett a gyűlölt ellenségből alig húsz év alatt "sógor", akire elnéző fejrázással, mosolyogva legyintünk a Lajtántúlra, és közben nem bánja, ha sokat nevet (néha kicsit talán saját magán is), ezt ki ne hagyja.

Gyulai Pál - Egy régi udvarház utolsó gazdája

Ugyanaz, mint az előző, de itt több az irónia, a humor is kicsit keserűbb, és nincs feloldozás. Nézőpont kérdése.

XX. század

Erich Maria Remarque - Nyugaton a helyzet változatlan

Ezt szerintem nem kell magyaráznom. Akinek illúziói lennének, annak kötelezővé tenném. Kérem szépen, ILYEN a háború.

Wass Albert - Adjátok vissza a hegyeimet!

Lehet szörnyülködni meg vitatkozni, meg az író életét, tetteit emlegetni, meg politizálni is nyugodtan. Viszont létezik a világon úgynevezett objektivitás is. Próbáljunk szűrők nélkül olvasni néha.

Bohumil Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Mérföldes hrabali mondatok, a megszokott humor, és ennél sokkal több is. A felemelkedés, a csömör, majd a lelki béke megtalálásának regénye is ez.

Ernest Hemingway - Búcsú a fegyverektől

Még ilyen is a háború. Hemingway nem maradhatott ki.

Leon Uris - Miła 18

Varsói gettófelkelés, elszoruló torok, ökölbe szoruló kéz, tehetetlen düh. Valaki egyszer ellopta tőlem ezt a regényt egyébként, már vagy 15 éve, azóta nem olvastam. De azt tudom, hogy imádtam.

Markus Zusak: A könyvtolvaj

Az elmúlt évek egyik legmegkapóbb könyve humánumról, sorsról, determináltságról. Egészen különleges a narratíva is, már csak emiatt is kiemelkedik a sorból. És ezen kívül még oly sok minden miatt. Kötelező darab. Részletesebben itt.

Szilvási Lajos: Appassionata

Személyes kedvenc. Szilvási méltatlanul csúszik a süllyesztőbe, és ha már Wassnál a korrektséget emlegettem, itt is azt tenném. A háború csömöre, az élni akarás, a sorsát befolyásolni képtelen ember regénye ez, a determináltság az első szavaktól kezdve érezhető. Gyönyörű íve van, és végig lebeg a szövegben valami keserű melankólia. Tudod, mi lesz a vége? Persze. Megsemmisülsz mégis? Ó igen.

Lőrinczy Judit: Ingókövek

Erről meg már posztoltam is külön.

Ja, és ennyit arról, hogy a 30 könyvet leszűkítem 10-re. Szerintem egyébként ezt én sem gondoltam komolyan.

Lőrinczy Judit: Ingókövek

Nemrég olvastam el Lőrinczy Judit Ingókövek c. regényét, és mivel nagyon tetszett, legyen az ezzel kapcsolatos értékelés az első bejegyzés itt ezen a blogon.

Érdekes koncepció misztikummal keverni egy annyira jól dokumentált és közismert történelmi eseményt, mint a sztálingrádi csata. Persze semmi értelme nem lenne megírni a százezredik ugyanolyan regényt a témában – ha nem tudunk újat mondani, inkább ne mondjunk semmit. Nos, Lőrinczy Judit tudott újat mondani, ha témában nem is, de látásmódban mindenképp.

Eléggé vegyes érzelmekkel vásároltam meg a regényt: az írónő első regénye, ráadásul egyből 450 oldal, nagy falatnak tűnő téma – bevallom, ha nem ajánlja egy igen kedves ismerősöm ennyire hangsúlyosan, nem veszem meg. Még jó, hogy nem a magam feje után mentem, ugyanis a regény az egyik legjobb olvasmányom volt az idén.

Eleve tartózkodom némileg a fantasztikumtól – nem vagyok túl nagy rajongója irodalom terén – azonban itt a szerző eltalált egy olyan egyensúlyt, ami az én viszonylag kényes ízlésemnek pont megfelel: nem viszi túlzásba a mágikus elemek használatát, inkább csak lebegteti félig-meddig a háttérben ezt a szálat, néha kicsit jobban előtérbe hozza, máskor szinte észre sem vesszük, csak épp talán a hangulat utal rá valamelyest. Nekem ez pont megfelel – ha ennél sokkal több lenne, rávágnám, hogy erőltetett és idétlen, így azonban számomra nagyon izgalmas vonást, hangulatot adott a témához, s mivel ez a része a sztorinak viszonylag kifejtetlen, talán szándékosan homályban hagyott, így elég teret ad az olvasói képzeletnek is, hogy kedve szerint alkossa meg a hiányzó mozaikdarabkákat.

Nagy érdeme a regénynek a finom cselekményszövés, ahogy a négy főszereplővel elkülöníthető szálak szép lassan összefonódnak a regény végére, az valami egészen mesteri. Közben sem különülnek el persze teljesen: összeköti őket a közös sors, s a város, mely a mélyben szép lassan életre kel. Ez utóbbi szálat a szerzőnő szintén nagyon finoman vezeti be – eleinte csak elszórt célozgatásokkal, utalásokkal, hangulati elemekkel, később szaporodó megszemélyesítésekkel, melyeket először talán csak véletlennek vélünk, később egyre inkább a szándékos nyelvi megformáltság elemeinek. A végére teljesen nyíltan kezeljük mi is a szereplőkkel és a narrátorral együtt a ténnyé vált fantasztikumot.

Kicsit zavart, hogy helyenként nagyon élesen rá lehetett mutatni, hogy ezt vagy azt a részletet melyik filmből merítette a szerzőnő, gondolok itt pl. az éhező katonáknak élelem vagy téli ruházat helyett ledobott kitüntetésekre (Sztálingrád c. film), vagy a mesterlövészekről szóló részekre (Ellenség a kapuknál). Na persze ezek olyan filmek, amelyeknek hatása alól nehezen vonja ki magát az ember, és így, ezáltal a szerző alapos kutatómunkája is érezhető, szóval ez részben inkább dicséret, mégis kicsit talán jobban bele lehetett volna simítani a regény szövetébe ezeket az elemeket.

Jobban zavartak a helyenként előforduló helyesírási hibák, mindjárt a 15. oldalon belefutottam egybe ("aknavető tűz"), illetve a sűrűbben észlelhető gépelési hibák. Nem szeretnék szőrszálhasogatónak tűnni, de regényben én ilyenekkel nem szívesen találkozom. Na persze, első kiadás, később biztosan javul majd a helyzet.

A regényt mindenkinek ajánlom, aki a második világháború sorsfordító csatájáról akar olvasni úgy, ahogy eddig még nem tette, egy fiatal, de roppant tehetséges írónő tollából. Nekem nagyon tetszett a regény, remélem, a siker arra ösztönzi majd az írónőt, hogy hasonló művekkel örvendeztesse meg rajongóit. Lehetőleg minél előbb.